Ennyit kell aludni

2012. január 7., szombat

Büszkeségem



Nagyon sokat gondolkoztam, hogy megírjam vagy ne ezt a bejegyzést, mivel bejglit szinte mindenki sütött az Ünnepekre,és semmi újat nem lehet már bemutatni vele.Nekem mégis újdonság, mert életemben először sütöttem bejglit.Valahogy mindig úgy jött össze, hogy Anyósomék készítették el, nekem meg csak annyi dolgom maradt vele hogy hazaszállítsam és megegyük.Az idén úgy döntöttem én fogom megsütni, már csak azért is mert találtam Gizinél, majd Krisztánál egy szenzációs receptet, amit nem lehet elrontani.Nekem ez felettébb sokat jelent, mert nálam Murphy soha nem alszik, tehát amit el lehet rontani, azt én nagyon sürgősen el is rontom.Neki is álltam, mindent úgy tettem, ahogyan Ők leírták, egyetlen egy dologban nem követtem a tanácsukat, hogy én nem tettem eléggé távol a bejgliket egymástól, és szerintem ezért repedtek meg egy kicsit az oldalaikon. Ezt leszámítva egy nagyon finom, szemeimnek '' csodálatos'' sütemény készült.Apósom nem győzte kérdezni honnan vettem a receptet hogy ilyen szépek lettek.
A hozzávalókat és az elkészítés módját nem írom le, mert megtalálhatjátok Gizinél és Krisztánál is, valamint a laptopkonyhán is. Nagyon örvendek hogy megsütöttem életem első, de biztosan nem utolsó bejglijét.

5 megjegyzés:

  1. Gratulálok nagyon ügyes vagy, én még soha nem sütöttem bejglit, de minden tiszteletem azoké akik ilyen szépeket készítenek, mint te.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett a bejglid! Már többször sütöttem mégis megrepedt most is. A lényeg hogy finom volt és még meg is dícsérték! Jövőre már rutinosabb is leszel!

    VálaszTörlés
  3. Tényleg gyönyörű lett! Nagy dolog elsőre ilyen szépségeket alkotni! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépen köszönöm a gratulációkat.
    Kati,fogjál neki nem nagy dolog
    Éva, valóban jövőre már bátrabban állok neki
    Barbi,nem vagyok egy dicsekvő tipus, de ezzel kellett dicskedni

    VálaszTörlés
  5. Csodálatosak lettek a bejglijeid!!! Elsőre ilyen szépeket sütni, bizony nagy ügyességre vall. Nem volt véletlen a sok dicséret. Nagyon ügyes vagy, csak így tovább. Észre sem vettem volna, ha nem írod hogy egy kicsit megrepedt, ezt nem is kell figyelembe venni, az íze a lényeg és csakis finom lehetett. Köszönöm, hogy megemlítettél és belinkelted a receptet.:)

    VálaszTörlés