Ennyit kell aludni

2011. május 17., kedd

Hamburger

A tegnap elég későn értünk haza a munkából,és tartalmasabb vacsorára vágytam, mint egy saláta.A hamburgert mindketten szeretjük, így ez lett a vacsoránk.
Hozzávalók a zsemléhez:
2 dl tejszín
1 dl víz
50 dkg liszt
1 kiskanál cukor
1,5 kiskanál só
2,5 dkg élesztő
Mindent beletettem a kenyérsütő gép üstjébe,megdagasztattam, majd kb.45 percig kelesztettem.Miután megkelt, 8 zsemlét formáztam belőle, lekentem tojással, megszórtam lenmaggal.Még hagytam egy 20 percnyit kelni, majd 210 fokos sütőben 20 percig sütöttem.
Hozzávalók a húsgombochoz:
30 dkg darálthús ( nálam sertés)
1 tojás
1 kisebb fej lilahagyma
fokhagymapor
só,bors, ketchup, mustár és egy kanálnyi burgonyapehely
A lilahagymát apróra vágtam, majd minden hozzávalót összekevertem, jól kidolgoztam és lapos kerek pogácsákat formáztam belőle.Forró olajban kisütöttem , majd összeraktam a hamburgereket.Került bele zöldsaláta, piros kápiapaprika, hagyma,savanyú uborka,sajt, ketchup, mustár.Betettem a sütőbe egy pár percre, éppen csak annyi ideig, amíg a sajt egy picit megolvadt. Vacsora után a férjem azt kérdezte mikor csinálok még, mert olyan  finom.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta ! Gondolom hamarabb elfogyasztottátok mint amennyi idő alatt készen lett.

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok hozzá, nagyon guszta lett, és főleg sokkal egészségesebb mint a "gyári". Nem csoda, ha hamar kell újra sütnöd.

    VálaszTörlés